Töltött tönkölyös tortilla


  A már közzétett pupusas receptemből kiindulva sütöttem ezeket a kis lepénykéket. Kicsit egészségesebb lett, és talán a tönkölyliszttel nekem még jobban is ízlett ez a töltött tortilla.
  Egyébként, hogy kedvet csináljak, nagyon egyszerű elkészíteni, elrontani nem nagyon lehet, maximum kilyukad a tészta (akkor sincs nagy baj), de ezzel a tönkölylisztes változattal még a formázás is könnyebb, mert rugalmasabb a tészta, mint sima liszttel. A lisztet akár lecserélhetjük más teljes kiőrlésű fajtára, ha az szimpatikusabb.
  A tölteléket is bátran változtathatjuk, tehetünk bele, amit csak szeretnénk, lényeg, hogy két evőkanálnál ne tegyünk egy lepénybe több tölteléket és az ne legyen túl 'vizes'. Maximum két-három evőkanál tejföl, joghurt vagy akár paradicsomszósz legyen az ami összetartja a tölteléket, de ezt el is hagyhatjuk, én sem tettem most bele.


Hozzávalók (6 db):

Tészta:

20 dkg sima liszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (vagy más teljes kiőrlésű liszt)
1 kk só
1 kk sütőpor
1/5 dl olaj
kb. 2 dl hideg víz

A hozzávalókból lágy tésztát gyúrunk és addig pihentetjük, míg összeállítjuk a tölteléket.

Töltelék:

15 dkg sonka apróra kockázva
10 dkg pannonia sajt reszelve
10 dkg főtt csemege kukorica
1 kk oregano
2 nagy csipet só

A hozzávalókat alaposan összekeverjük, majd megtöltjük vele a tésztát.

  A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk, minden részt kilapítunk a tenyerünkben, a közepébe két nagy evőkanálnyi tölteléket teszünk. Összefogjuk, mint egy batyut, hogy a tészta teljesen körülölelje a tölteléket, majd kilapítjuk úgy, hogy közben ügyelünk arra, ki ne lyukadjon.
  Ezután forró serpenyőben zsiradék nélkül közepes lángon addig sütjük, míg mindkét oldala meg nem pirul.
  Még melegen tálaljuk. Remek így magában is, de jól illik hozzá a paradicsomsaláta, tzatziki vagy más joghurtos saláta is.

Megjegyzések

  1. Szuper recept, azt hiszem ki kell próbálnom!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes vagy, nekem is tetszik a recept!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése