Tejszínes túrótorta kivivel


  Még a hétvégén volt édesapám névnapja, ezért készítettem neki egy tortát az ő ízlése szerint, sima fehér piskótával, tejszínes túrókrémmel, és kivivel amit szintén szeret. Az eredmény egy könnyű, nem túl édes torta, amihez bármilyen más savanykás gyümölcs jól illik.

Recept 26 cm-es tortához:

8 tojásból piskóta:
8 tojás
8 ek cukor
16 ek liszt
1 cs vaníliás cukor

Krém:
3 dl habtejszín
50 dkg tehéntúró
1 cs vaníliás cukor
5-6 ek porcukor
0,5 citrom reszelt héja

A tejszínt kemény habbá verjük (csak lassan szabad verni, mert könnyen kicsapódhat), hozzákeverjük az összetört túróhoz, a vaníliás cukorral, porcukorral és a citrom héjával. Ezután a kihűlt, kettévágott piskóta alját megkenjük a harmadával, rátesszük a tetejét, majd a a torta oldalát és tetejét megkenjük a maradék krémmel. Fél órára hűtőbe tesszük.

Díszítéshez:
2 dl habtejszín
10 g habfixáló
3 ek porcukor

Tetejére:
4-5 kivi felkarikázva
12 g színtelen tortazselé (ezt érdemes lehagyni, mert így utólag megtudtam, hogy megkeserítheti a kivit)

  A torta tetejére kivikarikákat helyezünk, majd a tejszínt a habfixálóval és a cukorral kemény habbá verjük, habzsák segítségével kidíszítjük vele a tortát.
  A zselatint a csomagoláson leírtak szerint előkészítjük, és közepétől haladva óvatosan a torta tetejére öntjük.
  Végül 2-3 órára hűtőbe tesszük.


Így néz ki felvágva.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon üdítően néz ki! Olyan tavaszi hangulatú, talán a szép zöld színtől! Nagyon guszta lett!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, barátságos torta!
    Ugyanezzel a krémmel, ananásszal készült torta a Férjem kedvence. De mostani szülinapjára inkább krémest kért.

    VálaszTörlés
  3. Guszta és nagyon finom lehetett! Gondolom már nincs is ugye? Pedig most akartam kérni egy szeletet! Utólag boldog névnapot kívánok édesapádnak!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű:) Valahol azt olvastam, ha kiwi gátolja a zselatin dermedését, de akkor ez ezek szerint nem igaz:) Olyan szép a színe, nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  5. Kriszti, köszi, az első reakció az volt, hogy "mi ez, uborka torta?" :D De nagyon tetszett a zöld színe mindenkinek, valóban üdítő. :)

    Gerdi, köszönöm, hmm az is finom! :)

    Petra, köszi! :)

    Kati, köszi! :)

    Éva, köszönöm, igen, már elfogyott, de majd legközelebb! :)

    Trollanyu, köszönöm! Örülök, hogy említetted ezt, utána is néztem. Nekem szépen megdermedt, viszont másnapra néhol keserűnek éreztem a zselatint, ez lehet ennek az eredménye. Nincsenek jó barátságban ezek szerint... :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...