Csokoládétorta - tejszínes csokoládékrémmel


   Édesanyám születésnapját ünnepeltük a hétvégén, és gondoltam meglepem egy tortával, ami persze az ő ízlése szerint készült. Azaz keserű csokis, és nem túl édes. :)) Ez a torta pont olyan lett, és a visszajelzések szerint finom is.
  Csokiimádóknak kötelező! :))

Így készült:

Kakaós piskótát
sütöttem 6 tojásból, 22 cm-es tortaformában a szokásos módon:

6 nagy tojás szétválasztva
6 ek cukor
10 ek liszt
2 ek kakaópor
1 cs sütőpor

  A tojások fehérjéből nem túl kemény habot verünk, a sárgáját 2-3 ek fehérjehabbal, cukorral, liszttel és a sütőporral elkeverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a többi tojásfehérjehabot. Sütőpapírral bélelt, tortaformában 180 °C-on megsütjük.

Krémet pedig Citromhab csokoládékrémje alapján készítettem.

500 ml habtejszín (szerintem érdemes alacsonyabb zsírtartalmút használni, kevésbé lesz tömény a krém)
500 g étcsokoládé + a tetejére

  A tejszínt és a csokit együtt addig melegítjük, míg a csoki el nem olvad (ne forraljuk, mert 60 °C-felett a habtejszín kicsapódik). Ezután 1 éjszakára hűtőbe tesszük (elég lehet 4-5 óra is), másnap habosítjuk, és a kettévágott piskótát megkenjük nagyjából a felével, a másik felével pedig kívülről vonjuk be. A tetejét csokifogáccsal díszítjük.

Megjegyzések

  1. Nagyon szép lett. Biztos nagyon finom is ! Bár utólag de Isten éltesse Anyukádat nagyon sokáig!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett a tortád:) Boldog Szülinapot Anyukádnak! Biztos örült, hogy ilyen finomsággal lepted meg.

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse anyukádat! A torta szuper! :)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép:-) Boldog szülinapot anyukádnak!!

    VálaszTörlés
  5. Hasonló csokitorta receptem van és nagyon szeretjük.
    Ügyesen megcsináltad, szép is lett és biztos nagyon finom volt!
    Adja isten, hogy még sok-sok tortát csinálj még anyukád elkövetkezendő szülinapjaira!

    VálaszTörlés
  6. Eltudom képzelni, milyen fincsi lhet...Isten éltesse sokáig Anyukádat!
    Az én Anyukámnak tegnap lett volna a szülinapja:-(

    VálaszTörlés
  7. Bocsi a helyesírásért! Az első mondatot újraírom: El tudom képzelni, milyen fincsi lehet!
    De azért remélem, átveszel tőlem egy díjat:-) Nézz be érte hozzám, légy szíves!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen mindenkinek a kedves szavakat!

    Gerdi: Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám!

    VálaszTörlés
  9. Ez a torta a szép külleme és finom íze mellett át van itatva sok-sok szeretettel, ettől is olyan értékes :) Isten éltesse Édesanyádat, sok boldog tartalmasan együtt töltött időt kívánok Nektek szeretetben és egészségben!

    VálaszTörlés
  10. Vicuska, köszönjük szépen neked is! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése