Káposztás lángos

 
  Pár éve kóstoltam először ezt a fajta lángost, egy falubeli idős néni készítette, azóta is bánom, hogy akkor nem kértem el a receptet, mert tőlük lehet csak igazán tanulni, kelt tészta készítést meg főleg. Aztán, mivel receptem nem volt, de szerettem volna ilyen lángost enni, próbálkoztam... az első próbálkozásom nem sikerült, nem volt elég apró a káposzta, és a lángos tészta se volt elég lágy. Ez volt a második próbálkozásom, és telitalálat, ezt már bátran ajánlom mindenkinek kipróbálásra.


Hozzávalók (kb.9-10 db):

60 dkg liszt
2 ek olaj
1 tojás sárgája
3-4 dl tej
2 púpozott ek tejföl
2,5 dkg élesztő
2 kk só
nagy csipet cukor a tejbe

15 dkg lereszelt káposzta (akkora lyukún, mint a nokedli szaggató)
1-2 csepp ecet
1 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor

   Tejben felfuttatjuk az élesztőt, és a szokásos módon bedagasztunk a többi hozzávalóval együtt annyi tejjel, hogy lágy, kissé ragadós tésztát kapjunk. Nagyjából 60perc alatt a duplájára kelesztjük, s míg kel elkészítjük a káposztát.
  A lereszelt káposztát besózzuk, majd kinyomkodjuk a levét, és lassú tűzön fonnyasztani kezdjük a só, ecet, cukor társaságában. Mikor szép sárga színt kap, nagytányérra terítjük, hogy gyorsan kihűljön, s ha a tészta megkelt, beledagasztjuk.
  A tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és kiszaggatjuk (ki mekkora lángost szeretne) majd kezünkkel kívánt vastagságúra formáljuk, és bő, forró olajban kisütjük őket.
  Ízlés szerint fokhagymát, sót, tejfölt, sajtot stb. tálalunk mellé.

Megjegyzések

  1. Nagyon guszta! Hallottam már erről a fajta lángosról de sajnos még nem kóstoltam! Finom lehet nagyon!

    VálaszTörlés
  2. Imádommmmmmmmmmmmmm.Hétvégén csináltam:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan újra készül nálunk is... :))

      Törlés
  3. Lángost szoktam sütni, de káposztásat eddig még nem... nagyon finom lehet, máris mentem! Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki bátran, biztosan szeretni fogjátok! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése