Karfiolleves Gordon Ramsay módra


  Ismét egy Gordon Ramsay recept, ezúttal a Négy évszak ízekben című könyvéből. Ez a recept úgy jó, ahogy van, ezért változatlanul írom le. Már másodszor készítettem, könnyű, krémes és finom.
  Sokan vannak, akik nem kedvelik a karfiolt, ennek oka sokszor, hogy túlfőzik, ekkor már kesernyés lehet az íze, ezért érdemes a főzési időre odafigyelni ennél a levesnél is. Személy szerint vagy nyersen, vagy krémlevesként elkészítve szeretem a legjobban.

Recept (6 főre):

Hozzávalók:

1 nagy fej karfiol szárak nélkül felaprítva
1 közepes burgonya, meghámozva apróra kockázva
1/2 hagyma apróra vágva
15 g vaj
1 ek olíva olaj
1 liter csirkealaplé vagy zöldségalaplé (leves)
500 ml zsíros tej
100 ml sűrű tejszín (48-50 %-os)
tengeri só és frissen őrölt fekete bors

+ami nálam lemaradt:
6 nagy sóskalevél, szára nélkül laskára vágva
2 ek kaviár

Elkészítés:

  A karfiolt, a burgonyát és a hagymát az vajjal és az olajjal együtt egy lábasba tesszük és kis lángon sistergésig melegítjük. Ezután  lefedjük és 10 percig pároljuk (színt ne kapjon).
  Felöntjük az alaplével, felforraljuk majd hozzáöntjük a tejet is és kis lángon újra felforraljuk. Ízlés szerint sózzuk, majd 10-15 percig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak.
  Hozzáöntjük a tejszín felét, majd összeturmixoljuk, majd apró lyukú szűrőn átpasszírozzuk.
  Hozzáadjuk a maradék tejszínt is, újra felforraljuk, levesestányérba szedjük, majd sóskával és kaviárral, vagy ahogy én tettem pirított apró kenyérkockákkal és zöldség zölddel díszítjük.
  Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. Rengeteg krémlevest főztem már, de karfiolból még sosem. Nem is értem miért maradt ki ez idáig?! Máris mentem, köszi! Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kriszti! Nem bánod meg, ha elkészíted! :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Az egyik legfinomabb krémleves! :)

      Törlés
  3. Szabina! Légyszíves, látogass el a blogomra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen itt is a díjat! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése