Kalocsai Parika Napok 2011. szeptember16-17.



  Ezen a hétvégén mozgalmas volt kis városunk élete, ugyanis pénteken és szombaton a nagyon jó idő mellett jó programok is voltak a Paprika Napok keretein belül. Kalocsán több, mint 20 éve kerül megrendezésre ez a hagyományőrző program paprikás ételek főzőversenyével, kirakodóvásárral, folklórral, koncerttel és utcabállal egybekötve.
  Ebben az évben elsőként, a piactérre helyezték át a programokat, ami szerintem jó ötlet volt, mert eddig a város szélén tartották, ahol eső esetén a sárban kellett gázolni, itt viszont nem volt ilyen probléma. Igaz kis bonyodalmat jelentett, hogy a szombati koncert alatt a nagy tömeg beszorult a színpad elé, és a rendezvény területét kettészelte de ez is bizonyítja, hogy sokan voltak, és minden bizonnyal jól is érezték magukat.
  Aki egy kis sportolásra vágyott, szombaton délelőtt részt vehetett a Paprika futáson. A színpadot pedig pénteken este Kovács Kati, szombaton az X-faktor döntősei vették birtokba. Ezeken kívül megtartották a Paprika Lovagok avatását és Paprikakirálynő választás is volt, de ez csak néhány a sok program közül.

A kirakodóárusok portékái közül nem maradhattak el a kézimunkák, és a kalocsai paprikás kolbászok sem. :)


Volt minden mi szem-szájnak ingere.


  Főzőverseny is volt, ami szombaton délelőtt kezdődött meg, és ebédre a zsűri elé is kerülhettek a finomságok, melyekből a közönség, az odalátogatók is vásárolhattak. Az ország több területéről is érkeztek a főzőversenyre mint versenyző, és nem csak látogató. A résztvevőknek köszönhetően pedig a sok bogrács között finomabbnál-finomabb illatok terjengtek... :))

Rotyogott a marhalábszárpörkölt, a pacal, és a töltött káposzta.

A résztvevők igazán kitettek magukért a terítést tekintve is.

 
A sok bogrács között pedig a  hangulat is nagyon jó volt, már délelőtt. :)







  A programok hajnalig tartó utcabállal zárultak. Aki idén kihagyta ezt a programot, jövő évben mindenképpen látogasson el Kalocsára ha teheti! Remélem sikerült kedvet csinálnom hozzá! :)

Megjegyzések

  1. Megdicsérlek ezért a tömör, tartalmas kis összefoglalóért a paprikafesztiválról.
    Mi is voltunk szombaton, reggel részt vettünk családilag a futáson, délután pedig a nagyobbik unokám fellépett a népi táncon.
    Fergeteges volt az egész, tényleg minden volt, mi szem-szájnak ingere. Meg az orrnak. Isteni illatok terjengtek a levegőben. Most be is értük az illatokkal. Majd talán ha nyugdíjasok leszünk és több időnk lesz, mi is benevezünk a főzőversenyre.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése