Szent István Napok, Kalocsa

  A Szent István Napok Kalocsán egy három napos rendezvény (augusztus 19-21.). Ezalatt a három nap alatt nagy a nyüzsgés kis városunkban, főleg a tűzijáték és a fáklyás csónakfelvonulás idején a Vajason. De a legtöbb program a sétálóutcában van, ma pedig megkezdődik a középkori nap, amely utcabállal zárul. Íme pár kép mozaikban a rendezvényről, és a programok itt találhatók:


  Szóval volt mindenféle program kicsiknek és nagyoknak egyaránt, bográcsban főtt a marhagulyás, és a húsos káposzta, de volt sült hús, kolbász, kürtős kalács, minden, mi szem szájnak ingere. Valamint az egyik program, a sajtosperec bejegyzésemnél már említett, otthon sütött tartós finomságokból rendezett jótékonysági süteményverseny volt, ahol 12 sütemény indult. Ezek kiállítását 20-án 15:30-kor nyitották meg, eredményhirdetés pedig 21:00-kor volt. A versenyről íme néhány kép:

Jobbnál-jobb sütik voltak nevezve.
A zsűri kóstolt...
... és íme az első helyezett sütemény - Kókuszos csiga

  Az első helyezett nyereménye pedig annyi kg liszt, amennyit ő maga nyom, és egy kétszemélyes vacsora Gizella királynő asztalánál (mert nekünk királynénk is van, sőt, királyi párunk :))).
  A csiga receptjét próbálom megszerezni - talán közzé teszi a Kalocsai Néplapban - mert mindenképpen ki szeretném próbálni, és természetesen megosztom majd itt is. :)

Megjegyzések

  1. Nagyon jó hétvégétek volt! Nagyon guszták a sütik, azt a kókuszost ismerem! Nagyon finom!

    VálaszTörlés
  2. Guszták a sütik, egyik szebb, mint a másik. Én a sós perecedet is dobogósra díjaztam! :)))
    Nem is tudtam, hogy Kalocsán laksz. A férjem Hartáról származik és gyakran megyünk oda anyósomhoz látogatóba. :)))

    VálaszTörlés
  3. Jó kis nyeremény, súlyosabbak jobban járnak. :)
    A kókuszos nekem is megvan, nagyon finom süti. :)

    VálaszTörlés
  4. Éva: Köszönöm, ki is próbálom!

    Petra: Kedves vagy! :)) Igen Kalocsán, még egy darabig biztosan. :) Ha van kedvetek, Paprika Napok is lesznek nálunk szeptemberben, gyertek, mert jó szokott lenni nagyon! :)) Itt az idei program: http://kalokultura.hu/?id=17

    Csilla: Igen, valóban, ezzel mi is viccelődtünk már. :))) Esetleg az email címemre elküldenéd a receptet, ha nem ugyan az, mint Évánál? Kipróbálnám azt is, mert kókuszos süti úgyis régen volt már nálunk! :)

    VálaszTörlés
  5. Sajnálom, hogy mi 20-án soha nem vagyunk itthon. A tavalyi dióscukor torta verseny képeit is csak a neten láttam.
    Nem volt külön sós - édes kategória?

    VálaszTörlés
  6. Marcsi: Nem volt, de csak két sós süti volt, sokan nem is tudták, hogy lehet sósat is vinni. Sőt, a zsűri se tudta a kóstolásig... :) Egyébként a Néplapban benne lesznek a receptek, legalábbis azé aki odaadja.

    VálaszTörlés
  7. Megveszem a néplapot, mert az online változata nem teljes.
    Küldtem emailban egy kókusztekercs receptet.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése