Rumos csokoládétorta és kókuszgolyó

A napokban készült egy torta egyik kedves ismerősünknek a névnapjára, és köszönetképpen, hogy elvitte a fényképezőgépemet a szervizbe. Ahol már 3 hete csücsülnek rajta, de remélhetőleg a héten már kész lesz.

22 cm-es tortaformához

Piskótához:
6 tojás
6 ek cukor
12 ek liszt
1 cs sütőpor

Krémhez:
2 cs étcsokoládés pudingpor
0,5 l tej
3 ek keserű kakaópor
15 dkg porcukor
20 dkg margarin
2-3 ek rum

Tetejére:
5 dkg csokoládé
35 db csokival bevont keksz



A piskóta hozzávalóiból, sütőpapírral kibélelt tortaformában piskótát sütünk úgy, mint itt.
A tejben megfőzzük a pudingot, megvárjuk míg teljesen kihűl, közben gyakran megkeverjük, hogy ne bőrösödjön. A margarint kivesszük a hűtőből már akkor, mikor megfőtt a puding, ez a legfontosabb momentum a sima krém érdekében, nagyon fontos a közös hőmérséklet, a szoba-hőmérsékletű puding, és margarin. Ha kihűlt a puding, hozzáadjuk a vajat, cukrot, rumot, és a kakaóport, majd alaposan összedolgozzuk.
A piskótát kettévágjuk, megkenjük a krém nagyjából harmadával, rátesszük a tetejét, és körbekenjük a maradék krémmel. Tetejére csokoládét reszelünk, és megdíszítjük csokival bevont keksszel.



Még aznap készült pár kókuszgolyó is, ami aztán az egyik legegyszerűbb, és leggyorsabb sütemény.

Recept 22 darabhoz:

25 dkg darált keksz
2 ek kakaópor
2-3 ek porcukor
2,5 dl tej
2 ek kókuszreszelék + a külsejére
2-3 ek rum
esetleg 22 db meggyszem rumba áztatva

A hozzávalókat összegyúrjuk, majd kis gombócokat formálunk a masszából, és kókuszreszelékbe forgatjuk. Minyonpapírba helyezve tálaljuk. A gombócok közepébe tehetünk rumba áztatott meggyet is, de anélkül is finom.


Megjegyzések