Wellington bélszín, ahogy Gordon Ramsay készíti

Előkerült egy régebben készített ételem fotója, ami egész jól siketült, így hát íme. :)
Nagy kedvencem Gordon Ramsay, és már egy szakácskönyvvel is büszkélkedhetek tőle. Egyik legkedvesebb műsoromban (A Fickó F-fel) láttam tőle ezt a receptet.
Régóta készültem, hogy egyszer megsütöm, s úgy fél éve eljött a nagy alkalom, mert apa hazaállított egy darab gyönyörű bélszínnel. S lám, ez lett belőle, a bal oldali láthatóan az enyém, a jobb pedig amit Gordon készített (kép).



Igazán szép szeletet nem tudtam vágni belőle, de az íze kárpótolt, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki! A külsejét viszont azt hiszem sikerült olyanná varázsolnom, amilyenné szerettem volna. :)


Lássuk a receptet:

Hozzávalók:
40 dkg marhabélszín
20 dkg csiperkegomba
4 vékony szelet Pármai sonka
Angol mustár
20 dkg leveles tészta
2 tojássárgája
tengeri só
frissen őrölt fekete bors
olívaolaj

Elkészítése:
A gombát sóval, borssal összeturmixoljuk, majd serpenyőben, nagy lángon egy kevés olajon átforgatjuk, addig főzzük, míg szinte száraz lesz, hogy ne áztassa el a tésztát. Ezután tányérra szedjük és hűlni hagyjuk.
Egy másik serpenyőben olajat hevítünk, és a bélszín minden oldalát megpirítjuk, majd hagyjuk kihűlni, majd megkenjük angol mustárral.
Műanyag fóliára fektetjük a sonkaszeleteket, megkenjük a gombapéppel, és rárakjuk a bélszínt, a műanyag fólia segítségével feltekerjük és hűtőbe tesszük.
Ezek után a leveles tésztát kinyújtjuk, és a közepére helyezzük a bélszínt. Mielőtt becsomagolnánk, a tészta széleit bekenjük tojássárgájával, hogy ragadjon. A becsomagolt bélszínt tojássárgájával megkenjük, és a tetejét beirdaljuk, majd megszórjuk tengeri sóval. Már mehet is az előmelegített sütőbe, ahol 35-40 percig 200 °C , megsütjük, majd szeletelés előtt 8-10 percig pihentetjük.

Mivel nem nagyon szeretjük a véres husit, én elősütöttem még sütőben is kb 1 órát 180 °C-on, így mire a tészta megsült, a hús pont omlósra sült. Köretként habosra kikevert burgonyapürét adtam hozzá.
Tényleg ajánlom mindenkinek, aki teheti, hogy próbálja ki! Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzések

  1. Ez igen, nagyon finom!

    VálaszTörlés
  2. szia.A hust kulon megsutotted a sutoben mielott a leveles tesztaba csomagoltad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Így van. :) De, ha szereted a véres husit, elég először csak egy kis kérget sütni neki.

      Törlés
  3. Koszi szepen a valaszt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése