BUÉK! 2018 - új év, új tervek, új receptek



Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!
  Rég írtam blogbejegyzést, most össze is szedtem pár gondolatomat az elmúlt évekről, napokról, az új évről. Aztán a továbbiakban hozok majd újból finomságokat is.

 Körülbelül 7 éve (hú de régen volt...) kezdtem el írni ezt a blogot még egyetemistaként. Négy évig rendületlenül szinte minden nap írtam, új recepteket hoztam, kirándulásaimról, kóstolgatásaimról számoltam be nagy lelkesedéssel. Aztán 3 éve alig írok, sajnos... pedig rengetek dolog történt velem ez idő alatt, a legnagyobb, hogy két gyönyörű gyerekem született. A kislányom születésével jutott egyre kevesebb hely a blogolásnak a teendőim között. Az óta ő három, a kisfiam már egy éves, és úgy gondoltam próbálok újra ennek a hobbimnak is hódolni, és új dolgokba is belefogni.
  Az időmet eddig elég rosszul osztottam be szerintem, de pár hete igyekszem mindent jobban megszervezni, az itthoni és más teendőket is rögzíteni, és elkezdtem heti menüterveket is írni, így a bevásárlólistát is könnyebb összeállítani. Sokat olvastam erről az interneten. Van bőven információ, életvezetési tanácsadás, videótréning, inspirációk, miegymás, csak győzze az ember kiválogatni a számára hasznosat. De úgy éreztem ez most jót fog tenni nekem, mert több új dologba is belefogtam mostanában, és a vállalkozásom terén is van még sok új tervem, ezeket le kellett már írni és rendszerezni. A hozzám hasonlóan vizuális típusoknak csak ajánlani tudom a színes jegyzeteket, és az akár fotókkal,rajzokkal illusztrált naplókat, nálam működik.
  Visszatérve a blogra, a napokban, ha  nem is újévi fogadalomként, de megfogadtam, hogy újra nekivágok a blogolásnak, és igyekszek rendszeresen recepteket hozni, mert ez alatt a szünet alatt is folyamatosan készítettem a fotókat, próbálgattam új ételeket, rá is találtam új kedvencekre stb. Ezeket szeretném itt is megmutatni, hátha más is örömét leli bennük.

Szóval én így vágok neki 2018-nak. Talán még tartalmasabb is lehet majd így ez az év, mint az elmúlt évek voltak.

Ti szoktatok menü vagy más terveket készíteni? Hogy osztjátok be hatékonyabban az időtöket?

Megjegyzések

  1. Örülök hogy jelentkeztél és gratulálok a gyerekekhez! Akkor igazoltan voltál távol ennyi ideig:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva! Jó újra olvasni a hozzászólását. :)

      Törlés
  2. Szabina, gratulálok a gyerekekhez, nagyon aranyosak! :-) Én is úgy 7 éve kezdtem el blogot írni, s abból a "generációból" bizony sokan abbahagyták. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal én még itt vagyok, de sosem érem utol magam. Az időbeosztás nekem nagyon nem az erősségem, nem is tudtam, hogy ez is tanulható! :-) Kitartást kívánok az elhatározásodhoz, s várom receptjeidet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése