Céklaleves túrós daragaluskával


  Régóta ki szerettem volna próbálni ezt a levest is. Hát, hogy is mondjam... finom volt, de nem lesz a kedvencem, férjem viszont nagyon szerette. De hát puding próbája az evés. :) 
  Az biztos, hogy ilyenkor tél előtt mindenképpen érdemes kanalazni a sok vitamin miatt. A túrógaluskát pedig bátran készíthetjük más levesekhez is, nagyon finom levesbetét.

Hozzávalók (3-4 személyre):

1 nagy vagy 2 közepes cékla
1 közepes fej vöröshagyma
citromlé ízlés szerint
cukor ízlés szerint
só, bors
1 ek olaj

Galuskához:

25 dkg túró
1 tojás
3-4 ek búzadara
nagy csipet só

  A céklát megpucoljuk és apró kockákra vágjuk, a hagymát apróra vágjuk és 2 percig pároljuk együtt egy evőkanál olaj és némi só társaságában. Ezután felöntjük vízzel, vagy szerintem még jobb, ha zöldséglevessel és addig főzzük, míg teljesen meg nem puhul.
  Végül összeturmixoljuk és ízesítjük.

  Míg a leves fő, elkészíthetjük a túrógombócot. A túrót, tojást és a búzadarát összekeverjük, sózzuk és 10 percig állni hagyjuk. A masszából két kiskanál segítségével galuskát formázunk, majd ezeket forrásban lévő, enyhén sós vízben kifőzzük.

Az alapreceptet itt találtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...