Az idei első grillezés



  Nem tűntem ám el, csak sajnos nem volt időm bejegyzést írni. A játék jelentkezéseket továbbra is várom, és nagyon köszönöm azoknak, akik már jelentkeztek, nem gondoltam, hogy ilyen sokan lesztek! :) Remélem a nyereménynek is örültök majd! :)
  Tegnap a rossz idő érkezte előtt megejtettük az idei első grillezést. Szuperül sikerült, isteni volt a kaja, mint mindig, ha együtt készítjük el. Most erről hoztam beszámolót, recepteket, ami még a játékomra is megállná a helyét, ugyanis imádom a padlizsánt... :)

Ennyi minden készült:

Padlizsán hajócskák paradicsommal és sajttal

Hozzávalók:

2 kis méretű padlizsán
4-5 darab paradicsom
20 dkg sajt (ízlés szerint)
1 ek bazsalikom
frissen őrölt bors
olívaolaj (vigyázzunk rá, hogy ne tegyünk belőle túl sokat, mert a padlizsán hamar magába szívja, mintha nem is tettünk volna rá)

A padlizsánokat megmossuk, szárukat levágjuk, majd mindegyiket ujjnyi csíkokra vágjuk, (nálam pont 6 db lett, a széleket pedig felkockáztam és a szeletek mellé tettem) Mindkét oldalt megsóztam a szeleteket, bekentem vékonyan olívaolajjal, majd alufólia-tepsibe helyeztem, rá kerültek paradicsomkarikák, amit bazsalikommal szórtam, borsoztam, majd sajtot halmoztam a tetejére. Mindezt lassú tűzön megsütöttük.


Héjában sült krumpli

A krumplikat alaposan megmostuk, kevés olívaolajat csorgattunk rájuk, sóztuk és szintén alufólia-tepsiben lassan átsütöttük őket. (csomagolhatjuk alufóliába is, s bedobhatjuk a parázsba, úgy is finom)


Pácolt, sült tarja (olaszos-magyaros páccal :)

6 ujjnyi vastagra szelt tarját pácoltam be

Páchoz kell:

1 ek só
1 tk bazsalikom (szárított)
1 tk oregano (szárított)
fél tk kakukkfű (szárított)
fél tk csili pehely
fél tk bors
fél tk őrölt pirospaprika
2 ek olaj (olíva)

  A húsokat egyenként, alaposan bekenjük a páccal, majd egy tálba sorakoztatjuk őket, és egy estére hagyjuk őket állni a hűtőben. Másnap sütjük, lassú tűzön, hogy finom, szaftos legyen.

A husi, krumpli és padlizsán sütésre készen
Itt már ültek a finomságok


Ha tehetitek róbáljátok ki ti is! Jó étvágyat hozzá!
Ja, és persze volt még desszert is, anyukám híres beledobálós meggyese! :)

Megjegyzések

  1. Minden remekül néz ki. A padlizsán receptet már mentem is. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése