Paradicsomos szélesmetélt (tagliatelle)

 

 

 Megmondom őszintén, nem rajongok a tömény paradicsomszószért, és a paradicsomlevesért, mert általában savasak. Mégis a olasz emlékek hatására most készítettem egy paradicsomszószos tésztát, mert nagyon ízlett amit ott kaptunk. Rájöttem, azaz valamelyik könyvemben olvastam, hogy a paradicsom nem lesz savanyú, ha alaposan kiforraljuk, most ezért is tettem egy próbát. Így is lett, egy kellemes ízű szószt kaptam, ami egyáltalán nem lett savanyú, és remekül illett az Olaszországban vásárolt tésztához.

  Ez az étel üresnek tűnhet ugyan, de nagyon laktató, mellesleg egyszerű is. Tudták ezt a rómaiak is, ahol hasonlóan készítettek tésztákat, és most egy kis történelmi kitérő: Oda a száraztészta délről érkezett (legelőször pedig Kínában jelent meg), a ragu pedig északról, pontosabban Bolognából, ahol változatosabbnál-változatosabb szószokat, ragukat készítettek. De a száraztészta (vagy ahogy az olaszok mondanák, la pastasciutta) valamint a mártás előtt az olaszok 'fő étele' a kenyér volt, amelyet változatos szószokkal fogyasztottak (ez részben talán meg is maradt, lásd bruschetta). A „pasta asciutta”-család ahogy Kozma Ferenc könyvében olvashatjuk, áll főtt tésztából (általában spagetti vagy makaróni) és mártásból (sugo) aminek száz meg száz változata él az olaszoknál. Az általam készített paradicsomos szósz általában az alap, bár sokszor hagymát nem fonnyasztanak alá, és sűrítik, de én olasz házigazdánk nyomán főztem.
  S bár most boltban vásárolt metélttel dolgoztam, mégis leírom azt az egyszerű receptet, ahogy a rómaiak készítették. A recept csupán ennyi: 10 dkg lisztre 1 tojás, ebből kemény tésztát gyúrni, és most idézek: "Rövid ideig hagyjuk állni, majd nyújtsuk ki körülbelül 2 mm vastagra, vágjuk fel 20-25 cm koszszú, 0,5-1 cm széles csíkokra. További mintegy 2 óra hosszat állni hagyjuk, azután ugyanúgy, mint a közönséges pastasciutta, a tésztacsíkok erősen forrásban lévő, bő sós vízbe kerülnek."
  A metélt tésztafajták között található a tagliattelle ami a legvékonyabb széles metélt, ehhez tartalmasabb mártás (húsos, rákos, gombás) illik, az egyel vastagabb a fettuccine amihez leginkább illik ez a "sima" mártás, s végül van a pappardelle amit pl. bárányraghoz tálalnak. Azért nézze el nekem mindenki, hogy az általam készített nem feltétlen egy tipikus tészta-mártás párosítás. Nekünk magyaroknak ez is épp eléggé olasz... :))
  Olvasgatásaim során nagyjából ennyit tudtam meg az olasz konyha tészta-mártás részlegéről, ami így is jóval több, mint amit eddig tudtam. Talán kicsit hosszúra sikeredett, de gondoltam, ha már elkészítettem ezt a finom tésztát a mártással, és utánuk olvastam, megosztom a rövid történetüket is.

Forrás: Lénárd Sándor: A római konyha (1986) és Kozma Ferenc: Egy konyhamalac filozofikus eszmefuttatásai (2002) A tésztákról még itt, és itt.

 

Hozzávalók (2 személyre):

4 ek sűrített paradicsom (vagy frissen passzírozott)
1,5-2 dl víz
1 kis vöröshagyma fele apróra vágva
1 gerezd fokhagyma apróra vágva
2-3 levél bazsalikom apróra vágva
3 ek olívaolaj
só

  A vöröshagymát megdinsztelem az olajon, hozzáadom a fokhagymát, majd a vízzel elkevert sűrített paradicsomot, sót és a bazsalikomot. Ezután addig fűzzük, mag a paradicsom savanyúsága eltűnik kb.10perc.
  Kell még 200 g, úgy két marék szélesmetélt, vagy ha kis "csomókban" kaphatót tagliatellét vásároltunk, abból 4 "kupac" elegendő, mindez nem túlfőzve (bár ki, hogy szereti) és nem leöblítve. :))
  A tésztát még forrón nyakon öntjük a szósszal, és tálalásnál megszórhatjuk reszelt parmezánnal, vagy ementálival és díszíthetjük 1-2 bazsalikomlevéllel.

Jó étvágyat! :)