Mini málnás Pavlova torta



Maradék tojásfehérje felhasznosítás volt az alapvető célom, s mivel tele van a kert málnával, gondoltam készítek egy kis pavlovát. Csak 2 tojásfehérjém volt, így csak pár mini torta lett belőle. Teljesen ugyanúgy készítettem, mint a habcsókot szoktam, (nagymamám receptje alapján) csak most nagyobb halmokat készítettem, így kívül ropogós, belül puha, ragacsos állagot kaptam.

1 tojásfehérjéhez
3 ek cukor (vagy porcukor - én jobban szeretem)
fél kk ecet

Mindezt kemény, fényes habbá verjük úgy, hogy a cukrot csak akkor adjuk a tojáshoz, ha már felhabzott, az ecetet pedig a legvégén. Sütőpapírra halmozzuk, előmelegített 150°C-os sütőbe tesszük, majd lejjebb is vesszük 120°C-ra és kb. 45 percig szárítjuk őket. Álljunk ellen a kísértésnek, és ne nyissuk ki az ajtót ez idő leteltéig. Azután résnyire nyitjuk a sütőajtót, és úgy hagyjuk kihűlni őket. Tálalásnál egy adag tejszínhabot, és bármilyen savanykás gyümölcsöt (esetemben málnát) teszünk a tetejére.
Nem egy fogyókúrás édesség az biztos, viszont nagyon finom, igazi torkosság.



 

 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése