Mini kakaós csiga

Igazából, már nem is emlékszem honnan van ez a recept, de arra igen, hogy nagyon ettem volna kakaós csigát, így gondoltam egyet, és keresgéltem a neten, erre bukkantam, és meg is tartottam. :) Isteni reggeli egy bögre tejjel, de ebédre és vacsorára is ajánlom! :)


Kakaós csiga

Tészta:
2 dl tej
4 dkg cukor
2,5 dkg élesztő
40 dkg liszt
1 tojás sárgája
4 dkg vaj (szoba-hőmérsékletű)
1 csipet só

Krém:
10 dkg vaj
5 ek porcukor
3 púpos ek kakaópor

Tetejére:
1 tojás
1 dl tej
2 kk cukor

A tejben kis cukorral felfuttatom az élesztőt, majd a tészta többi hozzávalójával addig dagasztom, míg sima nem lesz a felülete, és 1 órát kelesztem. Vigyázzunk, hogy a tej csak annyira legyen meleg, hogy az ujjunkat benne tudjuk tartani, mert ha forró, megöljük a gombákat, és a tészta nem fog megkelni. Míg kel, elkészítjük a krémet, a hozzávalók egybeolvasztásával. Az 1 óra letelte után kinyújtjuk 1cm vastagra, és lehetőleg téglalap alakúra, így szépen fel tudjuk tekerni. megkenjük a krémmel, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és tepsibe, egymástól 1,5-2 cm-re rakosgatjuk őket, így hagyjuk még fél órát kelni, így gyönyörű szépen összekelnek, végül megkenjük a tojással, majd az előmelegített 180 °C-os sütőbe tesszük, és aranybarnára sütjük. A sütőből kivéve még forrón megkenjük kis cukros tejjel, így fényes, és még puhább lesz.

Megjegyzések