Kislányom aktuális kedvence a barackos joghurt, ezért készítettem névnapjára ezt a tortát.
Recept:
8 tojásból piskóta
8 tojás fehérjét felverjük kemény habbá, a sárgáját elkeverjük 8 evőkanál cukorral és 1 csomag vaníliás cukorral, majd apránként hozzáadjuk a fehérje felét, és 16 evőkanál lisztet amiben elkevertünk 1 csomag sütőport. Majd óvatosan hozzákeverjük a többi fehérjét, és sütőpapírral bélelt tortaformában 180 °C-ra előmelegített sütőben megsütjük. Kihűtjük.
Krém:
1 őszibarack konzerv
3 dl habtejszín
3 kis pohár natúr joghurt (barackos is lehet)
2 kis csomag zselatin (Dr. Oetker)
ízlés szerint porcukor (kb 6 ek)
Az őszibarackot leturmixoljuk (lehet a felét csak összevágni, ha szeretjük a darabokat). Hozzáadjuk a joghurtokat, majd a keményre felvert tejszínt és a cukrot.
A zselatint leírás szerint elkészítjük a barackkonzerv levével, (8ek lében elkeverjük, és felmelegítjük) majd ezt is hozzáadjuk a krémhez.
A piskótát kettévágjuk, és az egyik felét a formába visszatéve, ráhalmozzuk a krémet, egy kevés kivételével. A tetejére tesszük a piskóta másik felét, majd rátesszük a maradék krémet.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap 2 dl habtejszínt 2 ek porcukorral és 1 csomag habfixálóval felverünk és ezzel vonjuk be a formából kiemelt tortát. Ízlés szerint díszítjük.
Itt pedig az ünnepelt, aki így örült neki:
Isten éltesse sokáig a szülinapos leánykát! Csodás tortát kapott! :)
VálaszTörlés