Ezt a receptet is, mint még sok másikat, régóta szeretném közzétenni. Finom és könnyű étel, bár az elkészítése kicsit időigényes.
Hozzávalók:
2 db közepes padlizsán
50 dkg darált hús (nálam sertéslapocka)
fél bögre rizs
2 ek sűrített paradicsom
5-6 közepes paradicsom felkarikázva + 2 közepes paradicsom felkockázva
1 kis fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
só, bors
fél kk rozmaring
fél kk oregano
3-3 ek olaj
1 kk bazsalikom
10 dkg bármilyen félkemény vagy kemény sajt
A lasagne-hoz hasonlóan készítettem el a szószt. A vöröshagymát megdinsztelem az olajon, majd hozzáadom a fokhagymát is. Ezután jöhet a darált hús, amit fehéredésig párolunk, összeforgatjuk a paradicsompürével, felkockázott paradicsommal ,rizzsel és a fűszerekkel ízlés szerint. Annyi vizet öntünk hozzá, ami pont ellepi, és ezt a sűrűséget pótoljuk addig, míg a rizs közepe még roppanós, ekkor már nem főzzük tovább, hogy sütésnél ne főjön szét.
Míg a hús és rizs fő, a padlizsánt hosszában szeletekre vágjuk, besózzuk, majd kevés olajon megsütjük a szeleteket.
Míg a hús és rizs fő, a padlizsánt hosszában szeletekre vágjuk, besózzuk, majd kevés olajon megsütjük a szeleteket.
Végül nincs más dolgunk, mint a szószt, a paradicsomkarikákat és a padlizsánszeleteket rétegezzük, míg el nem fogynak a hozzávalók. Tetejét megszórjuk sajttal és 180 °C-on addig sütjük, míg a sajt meg nem pirul rajta.
TIPP: Rétegenként is megszórhatjuk sajttal, úgy még finomabb. :)
TIPP: Rétegenként is megszórhatjuk sajttal, úgy még finomabb. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése