Emellett ízfokozók, és minden bele nem illő hozzávalótól mentes ez a változat. Ennek szellemében a 44. VKF! felhívásra is elküldtem ezt a receptet. :)
A recept, Édesanyám után szabadon (:
Hozzávalók:
30 dkg liszt
kb. 1,5 dl hideg víz
csipet só
házi szilvalekvár, vagy baracklekvár (sűrű)
20 dkg darált mák
10 dkg porcukor
A lisztet elkeverjük a sóval, és a vízzel kemény tésztát gyúrunk belőle.
A mákot elkeverjük a cukorral.
Egy nagy edényben pedig csipet só és egy evőkanál olaj társaságában vizet teszünk fel forrni.
Ezután a tésztát vékonyra, szinte átlátszóra nyújtjuk, megjelöljük a felét, és az egyik felébe nagyjából 2 ujjnyi távolságra egymástól fél evőkanálnyi lekvár halmokat teszünk.
Ráhajtjuk a tészta másik felét, a lekvár mellett megnyomkodjuk, majd derelyevágóval kis rombuszokra vágjuk őket. Alaposan megnyomkodjuk a szélüket, majd a forró vízben megfőzzük őket (ha feljöttek a víz tetejére, még egy percet hagyjuk őket főni és már készen is vannak).
Ha megfőttek, leöblítjük őket hideg vízzel, majd a mákba forgatjuk, a maradékot rászórjuk és már fogyaszthatjuk is!
Jó étvágyat! :)

Óóó , de szívesen megkóstolnám most nyomban. Nagyon guszta és imádom a jó szilvalekvárt és a mákot!
VálaszTörlésÖsszefutott a számban a nyál! Bocsi, de ez annyira mákos, és én pár éve annyira rákaptam. :D
VálaszTörlésSohasem vettem fagyasztva, csak saját kézzel gyúrtat ettünk eddig és ezután is :) Hogy ez milyen jó kinézetű! jó a téma is.
VálaszTörlésÉva: Köszönöm! Mi is imádjuk! :)
VálaszTörlésBarbi: Próbáld ki bátran, jó kis szilvalekvárral mennyei! :))
Vicuska: Köszönöm! :) A téma nekem is nagyon tetszett, aki eddig késztermékeket vásárolt, most új ötleteket kap. :)
Ne csináld ezt velem! Imádom!! :)))
VálaszTörlésMég nem készítettem derelyét, de lehet, hogy itt az idő. :)
VálaszTörlésNem tudok derelyét csinálni, pedig nagyon szeretem. Régen anyukám nagypénteken mindig készített a mi részünkre is, de ő sajnos már közel húsz éve meghalt. Azóta egy alkalommal főzött nekem a nővérem.
VálaszTörlésMi legyen? Próbáljam meg ?
Csilla: Megértelek! :)))
VálaszTörlésFlóra: Hajrá! :)
Marcsi: Csak biztatni tudlak, nem nagyon lehet elrontani, maximum kilyukad egy-kettő (tapasztalat... :D) De akkor mellé lesz a lekvár, nem benne, mindenképpen finom. :)) Ha megpróbálod, azért majd írj, hogy milyen lett! :))